Denevér odútelepek
Újabb denevér odú telepekkel bővültünk.
2023.12.10-én a pölöskei 1. odútelepet alakítottuk ki 12db odúval, majd 2023.12.29-én a pölöskei 2. odútelep is elkészült 14db odúval.
A Bakonyerdő Zrt-vel leegyeztetett erdőrészletek, majd terepi bejárást követően, 2 nap alatt sikerült a 26 db denevérodút kitenni.
Az első telepünk erdeje kőrises-kocsányos tölgyes, illetve a nagyobb része egyéb lomb elegyes-gyertyános-kocsányos tölgyes, ez az erdőtérkép szerint származék erdő, de a cél a természetközeli erdő kialakítása. Ennek a célnak megfelelően, a közelben már most folyik fakitermelés, illetve pár éven belül ezt a területet is érinteni fogja. Ehhez az erdőrészlethet személy szerint én ragaszkodtam, ugyanis 2018-tól rendszeres denevér felmérés zajlik a Kőrös-pataknál. Így tudjuk, hogy 2 fokozottan védett faj, a nyugati piszedenevér, és a nagyfülű denevér is jelen van a területen. Befogtuk már innen a közönséges késidenevért, a szőröskarú koraidenevért, a rőt koraidenevér, közönséges törpedenevért, nimfa denevért. Az odútelep célja ezen az erdőrészleten az, hogy az itt biztosan kimutatott dnevérfajok elfoglalják e azokat? Valamint ha ez megtörténik akkor a fakitermelés után hogyan változik a populáció? A kérdés. Megtarthatók-e a denevérek mesterséges denevérodúkkal a területen?
A másik helyszín a halovány sáfrány élőhelye, itt fakivágás csak minimálisan történik, jelenleg az erdőrész természetszerű erdő besorolással szerepel. A faösszetétel egyéb lomb elegyes- gyertyános-kocsányos tölgyes. Az egyéb lomb elegy nagy része éger. Ennek a területnek a denevérfelmérése még nem történt meg, de hamarosan elkezdődik.
Odúink most is többfélék, fatörzs odú, ami a leváló fakérget imitálja.
Illetve az odúkészítő hétvégén készített nagy odúk 3 változata vegyesen került kihelyezésre.
Mindegyik odútelepen van Délies, és Északias tájolású odú is. Erre azért van szükség, mert a denevérek a téli időszakban előnyben részesítik a kiegyenlítettebb klímájú odúkat, és ez az Északi oldalon valósul meg jobban, nem süti a nap.
Köszönet a kihelyezésben nyújtott segítségért: Imre Kornélnak, Móczár Balázsnak, Szilágyi Alexadrának és természetesen a Bakonyerdő Zrt nek.
Mészi